Matej Živčák Prečítať

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2017

NA CESTE K HVIEZDAM

Matej Živčák je ďalším príkladom toho, kedy záľuba už prerástla hranice zábavy, a prináša aj konkrétne výsledky. Maťo má 13 rokov a hrá hokej. Nedávno sa vrátil z Kanady z najprestížnejšieho a najväčšieho mládežníckeho medzinárodného turnaja v hokeji.

Maťo, pred niekoľkými dňami si sa vrátil z Kanady. Kde si bol, na akom turnaji?

Bol som na turnaji PEE – WEE v Quebecu, ktorý má dlhoročnú tradíciu a obrovskú prestíž. Na celom svete je považovaný za neoficiálne majstrovstvá sveta hráčov v danej vekovej kategórii (13 roční). História turnaja začala v roku 1960, keď hralo 28 tímov. Tento rok bol 58. ročník turnaja so 121 tímami z celého sveta. Už tradične svoje zastúpenie majú aj kluby NHL. V minulosti tu štartovali hráči ako Marián Hossa, Mario Lemieux, Vincent Lecavalier, Wayne Gretzky a celkovo asi 1.336 hráčov, ktorí sa turnaja zúčastnili, si v budúcnosti zahrali aj v NHL.

Kde sa hral tento turnaj?

Hlavným štadiónom je Videotron centrum v meste Quebec, kapacita je 17.500 ľudí. Na tomto štadióne trénujú juniorskí hokejisti, ktorí sa pripravujú do NHL. Každoročne turnaj navštívi viac ako 200.000 divákov.

Sú to pre nás neuveriteľné čísla. Ako si sa na takýto turnaj dostal?

Minulý rok koncom leta sa konal výber v Trenčíne. Išiel som to skúsiť a vybrali ma. Na jeseň sme chodili na prípravné zápasy a 9. februára sme dvadsiati odleteli do Kanady. Boli sme tam takmer dva týždne.

Do veľkého sveta si išiel sám, bez rodičov? Ako si to zvládol?

Otec síce letel so mnou, ale v podstate so mnou ani nebol. Hráči sú ubytovaní po dvojiciach v kanadských rodinách. Starajú sa o nich, presne akoby boli členmi rodiny. Mal som skvelých “náhradných rodičov”. Majú označenie hokejová mama a hokejový otec. ☺

Pri 120 tímoch muselo byť veľmi náročné nájsť toľko rodín, ktoré žijú hokejom a ubytujú toľko detí. Keď je 20 detí na tím, hovoríme o 2400 deťoch a k tomu ešte tréneri. To musí byť minimálne 1300 rodín, ktoré sa angažujú.

Neviem, aké náročné to bolo organizačne zvládnuť, ale teraz som na vlastné oči videl, že Kanada hokejom naozaj žije. Na každom rohu máte klziská, štadióny, všade sa hrá. Vo voľnom čase všetci vyťahujú hokejku. Po večeroch sme s hokejovým otcom hrávali hokej na otvorenom klzisku za ich domom. Je to celkom iný svet.

Ako ste sa umiestnili? Obstáli ste?

Nešlo o výsledok, ale o zážitok a motiváciu – stretnúť sa s naozajstným zámorským hokejom.

Ako si sa dostal k hokeju?

Mama vždy spomína, že keď sme boli so sestrami malí, boli sme často chorľaví. Vtedy uvidela v škôlke plagátik krasokorčuľovania v Hamuliakove, na ktorom boli uvedené blahodarné účinky korčuľovania a pobytu na zimnom štadióne na zdravie. Tak nás tam všetkých zapísala. Cieľom bolo posilniť naše zdravie. To bolo pred 8 rokmi. Cieľ sa dosiahol, naozaj sme málokedy chorí. Pridružený efekt bol, že všetci sme podľahli korčuľovaniu.

Takže si začal s krasokorčuľovaním?

Áno. Rok som sa venoval krasokorčuľovaniu. Teraz viem, že to bolo veľmi dobré. Pomohlo mi to v osvojovaní si techniky.

Kde si hrával a kde hráš teraz?

Začal som a stále som členom Hokejového oddielu Hamikovo v Hamuliakove. Mám tu výborných trénerov. Keďže v mojej vekovej kategórii je nás málo, hrám v českej lige za Břeclav, kde náš tím skončil druhý.

Chodíš na osemročné gymnázium v Šamoríne, si v sekunde, t.j. si siedmak. Školu zvládaš výborne. Koľko tréningov mávaš týždenne a ako to zvládaš s učením?

V Čechách hosťujem jeden deň v týždni, to znamená, že fyzicky musím ísť na tréning do Čiech. Okrem toho mám v Hamuliakove tréningy trikrát poobede a trikrát ráno. Pred tréningom si napíšem úlohy a po tréningu sa učím. Okrem hokeja sa venujem ešte hokejbalu.

Spomínal si svoje sestry. Tiež vydržali na ľade?

Áno. Emma, moja dvojička, tri roky krasokorčuľovala, ale potom tiež prešla na hokej. Aj sme spolu hrávali. Teraz už nie, lebo chlapci sú už silnejší ako dievčatá a tak dievčatá hrávajú s mladšou vekovou kategóriou chlapcov. O rok mladšia sestra Tamarka zostala pri krasokorčuľovaní.

Ako to všetko stíhajú rodičia?

Nuž, veru, tá logistika niekedy dá naozaj zabrať. Hlavne, keď sme traja na troch miestach, a rodičia sú len dvaja.

Predpokladám, že hokeja sa len tak nevzdáš a budeš v ňom pokračovať aj v budúcnosti.

Hokej mám veľmi rád a chcel by som ho hrať čo najdlhšie. Chcel by som reprezentovať Slovensko a ako každý chlapec, ktorý hrá hokej, snívam o NHL.

Držíme Ti palce.

Zhovárala sa:

Ing. Juliana Krajčírová

ÚTON A SZTÁROK FELÉ

Matej Živčák egy következő példa arra, kinek a kedvenc időtöltése – hobbyja már kinőtte a szórakozás határait és konkrét eredményeket hoz. Maťo 13 éves és hokizik. Nemrég tért haza Kanadából az egyik legtekintélyesebb és legnagyobb ifjúsági nemzetközi jégkorong tornáról.

Maťo, néhány nappal ezelőtt tértél haza Kanadából. Hol voltál, milyen tornán?

PEE-WEE tornán voltam Quebec városban, amelynek már több éves hagyománya van. Az egész világon az adott életkor kategória (13 évesek) nem hivatalos világbajnokságának tekintik.  A bajnokság története 1960-ba nyúlik vissza, mikor 28 csapat birkózott meg egymással. Ez év az 58. évfolyam volt és a világ 121 csapata mérte össze erejét. Az NHL klubok is képviseltetik magukat. A múltban sok neves játékos vett részt a bajnokságon, mint Marián Hossa, Mario Lemieux, Vincent Lecavalier, Wayne Gretzky és a bajnokságon résztvevő játékosok közül 1336-an később az NHL-ben is játszottak.

Hol zajlott le a bajnokság?

A fő stadion a Videotron centrum Quebec városában volt, amelynek befogadóképessége 17.500 fős. Ezen a stadionon edzenek a NHL junior jégkorongozók. Évente 200.000 néző vesz részt a bajnokságon.

Ezek számunkra hihetetlen számok. Hogy kerültél el a bajnokságra?

Múlt évben a nyár végén volt egy selejtező Trencsénben. Kipróbáltam és sikerült, kiválasztottak. Ősszel felkészítő meccseket játszottunk és február 9-én repültünk Kanadába. Csaknem két hetet töltöttünk ott.

A nagy világba magad mentél, szülők nélkül. Hogy birkóztál meg ezzel a feladattal?

Habár édesapám velünk utazott, de nem volt igazán velem. A játékosok párosával vannak családoknál elhelyezve. A családok törődtek velünk, mintha a család tagjai lettünk volna. Kitűnő „hokiszüleim“ voltak, így hívtuk őket – hokimama és hokipapa. J

Biztos nehéz volt 120 csapatot elszállásolni családoknál. Ha mindegyik csapatra húsz gyerek jut és még hozzá az edzők, akkor legalább 1300 családot kellett bevonni.

Nem tudom, hogy milyen nehéz volt ezt megszervezni, de most saját szememmel láttam, hogy egész Kanada a hokival él. Minden sarkon van jégpálya, stadion, mindenhol játszanak. A szabadidőben mindenki a hokiütőt előveszi. Esténként a hokipapával játszottunk a szabadtéri jégpályán a ház mögött. Egészen más világ.

Milyen helyezést értetek el?

Nem az eredmény volt a fontos, hanem az élmény és a motiváció – találkozni az igazi tengerentúli jégkoronggal.

Hogy kerültél a jégkoronghoz?

Édesanyám mindig emlegeti, hogy mikor kicsik voltunk a testvéreimmel, gyakran voltunk betegek. Az óvodában meglátott egy röpcédulát, amely műkorcsolyázásra toborozta a gyerekeket és többek között fel volt tűntetve a jégpályán levő tartózkodás pozitív hatása az egészségre. Így mindannyiunkat bejelentett. Célja az egészségünk megerősítése volt. A cél teljesült és az eredmény az lett, hogy a korcsolyázás rabjai lettünk.

Tehát először műkorcsolyáztál?

Igen, egy évet műkorcsolyáztam. Ma tudom, hogy ez nagyon jót tett a technikámnak.

Hol játszottál és hol játszol ma?

Gútoron kezdtem a Hamikovo Jégkorong Egyesületben és máig is itt vagyok. Kitűnő edzőim vannak. Mivel az életkor kategóriámban kevesen vagyunk, a cseh ligában játszom – Břeclavban, ahol második helyen vagyunk.

A somorjai nyolcéves gimnázium szekundós diákja vagy, tehát hetedikes. Az iskola kitűnően megy. Mennyi edzésed van hetente, és hogy tudod az iskolával összehangolni?

Csehországba hetente egyszer megyek. Ezen kívül Gútoron van három reggeli és három délutáni edzésem. Az edzés előtt megírom a leckéket, az edzés után tanulok. A hokin kívül még hokejballozok.

Említetted a lánytestvéreidet. Ők is kitartottak a jégen?

Igen. Emma, az ikertestvérem, három évig műkorcsolyázott, és aztán átment a jégkorongra. Valamikor együtt játszottunk, de most már kevésbé. A lányok az egy évvel fiatalabb fiúk kategóriájával játszanak. A másik, egy évvel fiatalabb húgom, maradt a műkorcsolyánál.

Hogy bírják a szülők?

Hát, igen, a logisztika néha tényleg komplikált. Mi hárman vagyunk, és szüleink csak ketten.

Gondolom, folytatni szeretnéd a jégkorongot a jövőben is, nem adod fel könnyen.

Nagyon szeretem ezt a sportot és még sok éven keresztül szeretném játszani. Jó lenne egyszer Szlovákiát képviselni, és mint bármelyik fiú, aki hokizik, én is álmodok az NHL-ről.

Szorítunk.

Beszélgetőpartner: Krajčírné Nagy Julianna mérnök